Tavaly áprilisban ülésezett legutóbb a Kispesti Idősügyi Tanács, hétfő délután viszont újra összeült a testület a Városháza dísztermében. Az ülésre meghívást kaptak a szavazati joggal rendelkező szervezetek képviselői, valamint több egyházi, civil szervezet.
Vinczek György alpolgármester, társelnök, a tanács operatív vezetője köszöntőjében kiemelte, a Kispesti Idősügyi Tanács működésének célja, hogy konzultációs lehetőséget biztosítson a nyugdíjasok helyzetével kapcsolatban minél szélesebb körben.
A csalók új módszereiről, az okoseszközök használata során felmerülő veszélyekről is beszélt Krammer György Zsolt rendőr ezredes, a XIX. kerületi Rendőrkapitányság vezetője. Miért az idősek azok, akiket a leggyakrabban megkárosítanak – tette fel a kérdést a kapitányságvezető. Szerinte az idősebb korosztály még nem olyan bizalmatlan az idegenekkel szemben, mint a fiatalabb generációk. Nagyon sok bűnelkövető arra épít, hogy az idősek már egyedül élnek, jóindulatúak, jóhiszeműek, így pedig sok lakásba be tudnak jutni, akár kiadva magukat önkormányzati, közmű dolgozónak vagy ügyintézőnek – tette hozzá a kapitányságvezető. Kitért az ismert bűnelkövetési módokra is, mint az „unokázás” csalás, amely az utóbbi időben már kezd visszaszorulni, de az úgynevezett „banki ügyintézős” csalás egyre gyakoribb és nem csak az idősek esnek áldozatul. Ebben az esetben az elkövetők egyike bankbiztonsági szakembernek adja ki magát, és azzal hívja fel a sértettet, hogy a bankszámláján jogosulatlan tranzakciók történtek. Az elkövető célja, hogy megszerezze a sértett online vásárláshoz szükséges bankkártya adatait, illetve a netbank belépéshez szükséges azonosító adatait.
Krammer György Zsolt elmondta, banki alkalmazott nem kéri és nem is kérheti a személyes adatainkat, ilyen telefonhíváskor ezt érdemes szem előtt tartani. Végezetül kérte a megjelent szervezetek, egyházak vezetőit, hogy mindenképp jelezzék a rendőrségen, ha bármilyen gyanús esetet tapasztalnak.
Gyakorlati tanácsok az egészségügyhöz szépkorúaknak címmel tartott előadást Dr. Nyírő Melinda. A tüdőgyógyász-háziorvos szerint a felnőtt gyógyászatról le kellene választani a geriátriát, mert az idősek szervezetének működését teljesen máshogy kellene értelmeznie az orvostudománynak. Nyírő Melinda beszélt arról is, hogy milyen változások várhatóak a szervezetben egy bizonyos kor felett, hogyan öregszik az immunrendszer, és hogy melyek az egészséges öregedés elemei. Az egyik legfontosab ilyen a változásokhoz való aktív és sikeres alkalmazkodás – fogalmazta meg a tüdőgyógyász.
Blázy Krisztina, a Humánszolgáltatási és Szociális Iroda vezetője bemutatta az iroda munkatársait a jelenlévőknek, valamint ismertette a sportolási és egészségmegőrző mozgási lehetőségeket kerület-szerte az idősebb korosztály számára.
Balázs Piroska, a Segítő Kéz Kispesti Gondozó Szolgálat vezetője arról beszélt, hogy hét telephelyen, kilenc szakmai egységben látják el a szociális alapszolgáltatásokat, valamint a szakosított ellátásokat, naponta nagyságrendileg 500-600 ellátottjuk van.
Vighné Vincze Erzsébet, a Kispesti Szociális Szolgáltató Centrum intézményvezetője praktikus információkat osztott meg a megjelentekkel. Van egy népkonyha elnevezésű szolgáltatása az intézménynek, ez a Dobó Katica utcai Forrásházban található. Minden munkanap fél 12-től fél 1-ig egy tál meleg ételhez lehet jutni, ennek igénybevételéhez nincs szükség semmilyen papírra. A többi szolgáltatásunkat akkor lehet igénybe venni, ha ügyfélként regisztráljuk az érdeklődőket. Van lehetőség ingyenes jogi tanácsadásra vagy adósságkezelési tanácsadásra, de vannak mentális segítő csoportjaink, mint a gyászfeldolgozó csoport. Élelmiszermentéssel is foglalkozunk, minden munkanapon kapunk egy nagy élelmiszerlánctól lejárat előtt álló ételt, bár nem tudjuk, hogy aznap mennyit kapunk, szét szoktuk zacskózni a regisztrált ügyfeleink között. Minden hónapban egyszer ingyenes ruhabörzét is tartunk – tette hozzá az intézményvezető.
Az Idősügyi Tanács ülésén elhangzott előadás tartalmát ide kattintva tekintheti meg.